Amikor 2013 januárjában mianmari hivatalos látogatásom során személyesen is volt alkalmam találkozni vele, a szemeiben tükröződő belső béke és derű megértette velem, miért.
Ez a lenyűgöző teremtés a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Csí, a szabadságért és az emberi jogokért vívott nemzetközi harcban Mahatma Gandhi és Martin Luther King méltó társa. Az utóbbi huszonöt évben ő volt a demokrácia szószólója Burmában, s ezért hatalmas árat kellett fizetnie.
Mindössze kétéves volt, amikor édesapját, Aung Szan tábornokot, az önálló burmai hadsereg megteremtőjét politikai vetélytársai meggyilkolták. Politikusi pályafutása 1988-ban indult, amikor férjes asszonyként és két fiúgyermek édesanyjaként visszatért Rangunba, hogy beteg édesanyját ápolja. A városban ekkor szocializmusellenes, demokráciát követelő tömegdemonstrációk zajlottak – az ún. 8888-as felkelés időszaka volt ez –, és Aung Szan Szú Csí a mozgalom élére állt. A katonai junta házi őrizetbe helyezte, s az elkövetkező huszonegy évből kisebb-nagyobb megszakításokkal tizenötöt töltött kényszerűen Rangunban, az Inja-tó partján álló házban. Férje és gyermekei is csak hébe-hóba, ahogy a katonai junta önkénye diktálta, látogathatták meg. Ő maga elvileg ugyan kiutazhatott, de vissza már aligha térhetett volna. Ezért maradt, és vállalta a hosszú rabságot.
Mindez azonban nem elvett, hanem hozzáadott Szú asszony eltökéltségéhez, lelki erejéhez. Nem ijedt meg attól, amikor az őt és munkatársait szállító autókonvojra kövekkel és vasrudakkal támadt rá a vélhetően felbérelt csőcselék, miközben a biztonsági erők mindezt tétlenül szemlélték. Máskor kifejezetten jót mulatott azon, hogy a katonai diktatúra hatóságai teljesen kiszámíthatatlan módon hol barikádokkal torlaszolták el az utcát, amelyben a háza állt, hol pedig éppenséggel felszámolták a maguk állította barikádokat. 2007-ben, a demokratikus mozgalom újabb fellángolásakor kiállt azokért a szerzetesekért, apácákért, akiknek tiltakozását a katonai rezsim brutálisan leverte. Hosszúra nyúlt házi őrizete során sem hagyta abba tehát erőszakmentes harcát Burma szabadságáért. És közben, 1995 novemberével kezdődően, heti rendszerességgel írta a leveleit egy japán lap számára, összesen ötvenkettőt – ezekből állt össze a Levelek Burmából című kötet, amelynek első magyar nyelvű kiadását tartja kezében az Olvasó.
A Leveleket egy magamfajta magyar vagy közép-európai, akinek testközeli élménye volt mind a felpuhuló diktatúra végjátéka, mind a demokratikus átmenet – a hozzá fűződő várakozásokkal együtt –, mind pedig a kijózanodás az „új világ” mindennapjaiban, nem tudja anélkül olvasgatni, hogy lapról lapra ne érzékelné az „áthallásokat” Burma és a közép-kelet-európai posztkommunista térség országai között. Egy önmagát már túlélt diktatúra ismétlődő túlélési kísérletei egyformán abszurdnak és groteszknek tűnnek – legyen az önkény ún. puha, azaz erőtlen, mint az 1990 előtti Magyarországon, vagy húsbavágóan kemény, mint Burmában. Vagy a 80-as évek Romániájában, ahol egy erdélyi magyar még magyarországi rokonát sem szállásolhatta el éjszakára, mivel az külföldi állampolgár volt. Nos, a különbség mindössze annyi, hogy Burmában még a burmai állampolgároknak is be kellett jelentkezniük a katonai diktatúra orwelli eufémizmussal Jog és Rend Helyreállítási Tanácsnak nevezett szervénél, ha akár csak a szomszédjuknál akarták tölteni az éjszakát. S vélhetően az intézményesített korrupciónak is nem a rendszerében, legfeljebb a léptékében fedezhetők fel különbségek a délkelet-ázsiai ország és térségünk közelmúltbeli története között.
Ezek az áthallások – amelyeket persze nem a szerző tett bele, csak mi olvasunk ki a kötetből – Aung Szan Szú Csí könyvének egyik dimenzióját fémjelzik: a politikai-politikusi dimenziót. A szerző azonban nemcsak politikus, hanem feleség, anya és háziasszony is. Hétköznapi ember, aki sok más honfitársával együtt a drágaság és az áruhiány miatt egyre nehezebben tud bevásárolni a piacon, aki vödörben fogja fel a háza lyukas tetőzetén átcsurgó monszunesőt, aki el-elgyönyörködik ismerőseinek kisbabájában. S akinek vélhetően annyira hiányzik a családja, hogy még írni sem bír róla.
A két énje közti látszólagos ellentmondást önmaga oldja fel, ekként:
„Vannak, akik vitatják, helyénvaló-e politikai kontextusban olyan dolgokról beszélni, mint mettá (szerető jóság) és tisszá (igazság). Ám a politika az emberekről szól, és … a szeretet és az igazság nagyobb erővel hat az emberekre, mint bármiféle korlátozás vagy kényszer.”
Mettá és tisszá – íme, a két „fegyver”, amellyel Szú asszony küzd, s amelyeknek köszönhetően személye az elnyomás elleni erőszakmentes küzdelem fontos jelképévé vált, nemcsak Ázsiában. Ezt tükrözi – számos egyéb külföldi kitüntetés mellett – az 1991-ben megítélt Nobel-békedíj, amelyet Oslóban a fiai vettek át helyette, amíg ő házi őrizetben volt.
A Levelek Burmából című kötet készülő magyar kiadásáról akkor volt alkalmam először a nyilvánosság előtt szólni, amikor 2013 szeptemberében magyarországi látogatáson fogadtuk Szú asszonyt. Az, hogy ő Budapestre látogathatott – és tegyük hozzá, hogy onnan haza is térhetett –, azt bizonyítja, hogy hazája újra a demokratikus rendszerváltozás lehetősége előtt áll. A demokratizálódó Mianmarban ugyanis Aung Szan Szú Csí ma már nem „csupán” egy karizmatikus ellenzéki vezető. Ő az ország legerősebb politikai formációja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) vezetője, parlamenti képviselő, a Képviselők Háza jogállamisági állandó bizottságának elnöke.
Reméljük, hogy a 2015. évi választások immár tényleg elhozzák a szabadságot és a demokráciát a burmai népnek. Reméljük, hogy szabadon bocsátják a még börtönben tartott politikai foglyokat, hogy Szú asszonynak az elnökválasztáson való indulását sem fogják a jelenleg még fennálló, a törvény előtti egyenlőség elvét sértő feltételekhez kötni, és módosítják Burma alkotmányát. És reméljük, erősen reméljük, hogy a 2015-ös választások nyomán kirajzolódó politikai térképen Szú asszonynak meghatározó szerepe lesz. Hangsúlyozom, hogy a Burma demokratizálódása és a jogállamiság megteremtése érdekében folytatott küzdelmei során eddig is számíthatott, ezután is számíthat Magyarország Kormányának támogatására.
Aung Szan Szú Csí saját elmondása szerint azért fogadta el a Magyarországra szóló meghívást, mert tapasztalatokat kíván gyűjteni a demokratikus átmenetről. A vele való beszélgetést, a 2013 áprilisában Ulánbátorban a Demokráciák Közössége miniszteri értekezletén elhangzott előadását és Levelek Burmából című könyvének elolvasását követően azonban úgy látom, inkább nekünk lenne tanulnivalónk tőle. Ajánlom hát a Méry Ratio Kiadó gondozásában megjelenő könyvét mindazoknak, akik a keleti nyitás néven meghirdetett gazdaságélénkítési program mellett egy keleti civilizációnak a buddhista hiten alapuló értékei iránt is érdeklődnek: akik Szú asszonyhoz hasonlóan elkötelezettek az erőszakmentesség mellett, és hisznek az emberközpontú politizálás lehetőségében és igazában.
Németh Zsolt
