A beszélgetések íve a losonci indulástól, a füleki és pozsonyi diákéveken keresztül a társadalmi, jogvédő, politikai és közéleti tevékenység különböző stációit érintve a politikai üzenetek megfogalmazásáig húzódik.Személyes vallomás ez, de egyben – 1945-től, Duray Miklós születésétől haláláig – a felvidéki magyarság szubjektív társadalmi és politikai korrajza: kíméletlenül őszinte, főhőse „hajthatatlan és hajlíthatatlan”, kritikus önmagával és azokkal szemben, akik a közösségi jogvédelem helyett – sokszor a közösségi érdekek fügefalevele mögé bújva – az egyéni érdekérvényesítést részesítik előnyben.
Kevesen tudják, hogy Duray Miklós eredetileg régész, vagy néprajzos szeretett volna lenni, de származása miatt ezt a kommunista rendszer nem tette lehetővé. Természettudományi érdeklődése így a geológusi pályára vezette, amihez természetszeretete jó hátteret szolgáltatott. Amíg egészsége engedte, szenvedélyes hegymászó volt. A hegymászónak jól kell felmérnie a hegyet, a csúcsra vezető utat, megfelelő társakat kell választania, akik biztosítják, hogy le ne zuhanjon a mélybe. A beszélgetések tanulsága szerint Duray Miklós emberi tartásban, éleslátásban, elméletben, a közösségéhez, a nemzethez való hűségben felért a csúcsra. A gyakorlatban hatalmi ellenszél, árulások, emberi gyengeségek, olykor téves személyi döntések eredményeként nem ért, nem érhetett, nem engedték, hogy felérjen a közössége és maga számára megálmodott csúcsra. A beszélgetésekben Duray Miklós értelmezi saját és közössége sorsát, tanácsokkal, ajánlásokkal látja el sajátjait „hegyi beszédeiben”, szimbolikusan hegymászóként, aki a csúcsról messze lát, és geológusként, aki a felszín alatt mélyebb összefüggéseket vesz észre. Állításaival, véleményével lehet egyet nem érteni, lehet vitatkozni, egyet nem lehet: kétségbe vonni őszinteségét, közössége, hite és a demokratikus polgári értékrend iránti elkötelezettségét, tetteivel bizonyított emberi tartását.
Németh Zsolt
