Blaskó János festészete azért nincs ott még mindig, ahol lennie kellene, - a század második fele magyar képzőművészetének élvonalában - mert azokban az években amikor munkásságát értékelni illett, és kellett volna, egy meglehetősen torzult társadalmi közeg egzisztált, melynek diktatórikus és manipulatív, politikai érdekek mentén keményen szerveződő világával a művésznek sem alkatánál, sem szellemiségénél fogva nem lehetett találkozási pontja. A magány és a közösségi tevékenység helyzetei, életfeltételei között fokozatosan alakult ki az a nagyon lélekből induló, intellektuálisan következetesen végiggondolt művészi és erkölcsi tartást is előtérbe helyező felfogása, melynek életművé gyarapodott sora ma már magasra helyezi őt a hazai piktúra hierarchiájában. Klasszikus iskolázottságú művész, aki a látványfestőiséget módszeresen fejleszti az azt átértelmező festészetté, kialakul egy szubtilis, konstruktivisztikus felfogás, mely egész pályája során egybe forrasztja a valóságos látványelemet a jelképpel, az intellektuálist az emocionálissal.
S miközben létrejön ez az enigmatikus értékekkel is teli művészet, azonközben Blaskó János a magyar művészeti felsőoktatás egyik meghatározó tanárszemélyiségévé válik. A remek eredményeket hozó munkáját, mely vitathatatlanul kiderül az általa felkészített alkotók sorából(Finta József, Türk Péter, Csáji Attila, Földi Péter, Cseh Tamás … a legjelesebb példák), az Egri Tanárképző Főiskola (Ma Eszterházy Károly Egyetem) Rajzi Tanszékének vezetőjeként fejezi be.
Mindezt az összetett és igényes festői, művészi, tanári utat - életutat - tekinti át e kiadvány elemzéseinek sora.
