Nem hivatásos politikus ő, hanem felelősségteljes, széles látókörű, jó humorú magyar értelmiségi, aki a frissen lüktető magyar kultúra igézetében létrehozott egy baráti közösséget, mert a kultúra és a közösség megtartóerő, többek között ezért küzdött a nemzet 56-ban.
Nemzetpolitikánknak ma már egyértelmű része a szórványmagyarság világa. De ne feledjük, ezért is külön meg kellett küzdeni itthon, mert volt és van olyan álláspont és érdek, amely éket akart verni a kivándoroltak és itthon maradtak közé. Nem arról van szó, hogy ki integrálta a nyugati szórványt a nemzetpolitikánkba, hanem arról, hogy el kell ismerni azokat, akik a nemzetet tartották fenn azzal, hogy karakán módon vállalták a feladatot, és szívós munkával, ellenszolgáltatás nélkül csinálták évtizedeken át. Ők voltak azok, akik azonnal kapcsolatba léptek az anyaországgal és a Kárpát-medence közösségeivel, amint erre lehetőség nyílt, majd idővel átadták a stafétát az intézményesült kapcsolatok szereplőinek. Nélkülük ma nem beszélhetnénk nemzetpolitikáról a nyugati diaszpórában.
Németh Zsolt országgyűlési képviselő