Késmárktól 6 km-re délnyugatra, Poprádtól északkeletre található. A legrégibb és legnevezetesebb tátrai falvak egyike, a Tátra aljában található sor- vagy utcafalvak tipikus képviselője. Vályi András szerint:
„Kakas Lomnicz. Népes német falu Szepes Várm. földes Ura Berzeviczi Uraság, és mások, ’s az uraságoknak Kastéllyaikkal ékesíttetik, lakosai katolikusok; fekszik Hunszdorfhoz nem meszsze, és annak filiája, határja középszerű, vagyonnyai külömbfélék, piatzok Kézsmárkon közel.”
Az említett Hunszdorf, azaz Hunsdorf, magyarul Hunfalva, szlovák nevén Huncovce.
A Lomnic név (a szlovák lomnica jelentése kőpatak) a település szláv névadóira vall. Középkori oklevelekben szláv nevén szerepel latin átírásban is: Villa Lomnicza (1257). Szlávos, átmeneti formájú a község első német neve (Lumpnica, 1285), s a szláv hangzás átüt a név későbbi német változatain is (Lumpnitz, 1289). Lásd még: Lomnicza (1310), Lompnicza (1326), Lompnitza (1353). 1329-ben – más forrás szerint 1364-ben – a név jelzőt kap (Lompnycha Maior). Ismét más (internetes) forrás szerint 1445-ben a szokásos Lomnicz elé Magna jelző járul, vagyis magyar nevén, megkülönböztetésül a Görgeyék kezén lévő két Lomnictól, Nagylomnic alakban jelenik meg az írásokban, majd pedig a Berzeviczy család őse, Kakas után, Kakaslomnicként.
Egyesek a hely nevét az 1307-ben Szepes várát visszafoglaló Rátót nembeli Kazai Kakas mester nevére vezetik vissza. Talán azért, mert Kakas ága még az ő életében kihalt, Lomnic a fivéréé, Jánosé lett – Kakas birtokaival egyetemben –, és János lett a Berzeviczyek ősapja. Ez ugyan elégtelen magyarázat arra, miért nem a „mi Kakasunk” lett volna a névadó, de nem találtam jobbat. Elegyes forrásaim szerint 1417-ben említik először Kakas-Lomnic néven. E névváltozat írásmódja éppoly sokféle, mint Nagylomnicé. 1447: Kakaslomnicza, 1457: Kakaslumnicz. Később a magyar Nagy-Lomnicz vagy a német Großlomnitz megnevezések túlsúlyba kerülnek az írásos emlékekben. A XIX. század végére a Kakaslomnic lesz ismét elfogadott a hivatalos magyar névhasználatban.
Területe már sok ezer évvel ezelőtt lakott volt. Ezt bizonyítja az itt található eneolit-kori (későkő- és rézkori, egyszerűbben kő-rézkori), bronz- és vaskori régészeti lelőhely
Erődített település állt itt, az ún. Burchbrich-dombon a későkőkorszakban és a korai bronzkorban. A domb és az azt kerülő földhányás a fényképek alapján egy földvár maradványának néz ki. Az ebből az időből származó leletek a Baden-kultúrához köthetők. A késői rézkor kb. Kr. e. 3500–2800 között uralkodó Kárpát-medencei műveltségét az ausztriai Baden lelőhelyről nevezik Baden-kultúrának. Az I. században kelták telepedtek le itt. II–III. századi római érmék is kerültek elő a földből. Szláv népességre utal az itt talált vas hrivnya és a szláv stílusú kerámia.
A szláv lakosság mellett megjelentek a magyarok. A Lomnicra vonatkozó határjeleket tartalmazó második oklevél a Béla folyó szláv neve mellett magyar neveket is tartalmaz. Ezek nem származhatnak sem a német birtokostól, sem pedig szláv telepesektől. Bizonyos, hogy Magyarország határainak őrzése magyar (székely, kabar) katonák dolga volt, akiket ezen a tájon először gömör-őröknek, majd „Szent László lándzsásainak” hívtak. Hajdani jelenlétükre a templomban látható Szent László-legenda falkép utal. A Szent László-mondakör jellemző elemeit keletről hoztuk magunkkal, német vagy szláv forrás nincs mögötte. (A német Manesse-kódexben található egyetlen párhuzam a XIV. századból való, magyar mintájú német kölcsönzés: a képen keresztény lovag öklelő kopjával üldöz vissza
