Ebben az osztályközösségben a hallgatag, a figyelő Rieger Tibi sosem volt harsogó, de amikor megszólalt, a méreteiben is hatalmas fejéből figyelemre méltó gondolatok törtek elő, lassan formált szavak által.
Azt, hogy szobrászművész lesz belőle, azt legfeljebb Bánhegyi Jób – Jób bácsi – sejthette, aki művészettörténetet is tanított nekünk, nem középiskolás fokon. Mi, osztálytársai akkor figyeltünk fel rendkívüli tehetségére, amikor találkoztunk első alkotásaival. Majd büszkék voltunk rá, amikor művei által – ezekből szemezget ez a könyv –, hál’ Istennek szép számmal találhatók ország szerte, a keresztény világnézet csodálatos boltozatát emelte fejünk fölé, amely nem a hatalom szülötte, hanem az evangéliumi életet élő kevesek tetteinek a gyümölcse.
Rieger Tibor birtokolja Isten nagy ajándékát, a Transzcendenssel való kapcsolatot. Ez az isteni sugallat, amelynek felfogásához van antennája. Rieger Tibornak van világnézete, mély meggyőződése az élet legfőbb kérdéseiről, s azt sugározni is kívánja felénk, hogy életünk szebb és jobb legyen. A művész nem magáért dolgozik, hanem Isten dicsőségéért és az emberek boldogításáért, növekedéséért. Teszi a dolgát és mindenkit növekedésre serkent.
Osztovits Levente, gimnáziumi osztályelső osztálytársunk, az Európa Könyvkiadó igazgatója, imígyen értékelte Rieger Tibor munkásságát: „Napjaink egyik legjobb és legszerényebb köztéri szobrásza.”
Az igazi alkotás mindig az alázat gyümölcse. Ha jól megfigyeljük, az alkotó képzelet kifejezésének anyagáértrt mindig földig hajol, mintegy megismételve Isten teremtő mozdulatát. A művész az alkotásával megszólít bennünket. Rászoktat arra, hogy megilletődve megálljunk egy-egy alkotás előtt, hogy elidőzzünk, és ne fussunk el, egy alig érintő, felületes benyomással. Aki ezt vllalja, az talán az emberekre is jobban figyel majd. Ebben az esetben kiszolgáltatjuk magunkat a mű megszólító erejének, amely állásfoglalásra késztet.
Mit üzen nekünk ma Rieger Tibor példája? Minél nagyobb a látomás, annál teljesebb életet követel, s nincs alku. Rieger Tibor ezért feledkezik meg önmagáról és él földi javak nélkül. „Elveszített életéből” nőnek ki a műremekek, hogy fölrázza elhomályosuló lelkiismeretünket. Ma, amikor kezdünk hozzászokni ahhoz, hogy nem annyira nagyjaink, hanem sztárjaink vannak, a művészet nem megfelelni akarás, nem tetszeni akarás, hanem az ő vallomása szerint:„Mindenekelőtt őszinte, mély hit.”
Jó szívvel ajánlom az országjárók figyelmébe Rieger Tibor köztéri alkotásait, az otthonülőknek pedig elég egy karnyújtás, hogy kezükbe vegyék ezt a könyvet. Érdemes.
