Nemcsak a művészeknem voltak, nem lehettek aktív részesei a magyar képzőművészeti életnek, de nélkülük képző-művészetünk szerves fejlődéséről sem beszélhetünk. A világháború után, majd a kádári kul-túrpolitika 3T – azaz tiltott, tűrt, támogatott – kategóriái által sújtott művészek és művészet-történeti kutatások következtében a „legelfelejtettebbek” az 1918 után a szülőföldjükön – Csehszlovákia, Ukrajna, Románia, Jugoszlávia területén – maradt alkotó művészek. A kiközösítés kettős volt: A közép-európai országok közös ideológiai eszméi alapján az egyesországokban élő magyar alkotók életművei az adott többségi nemzet kultúrájában sem kaptakhelyet, sőt, gyakorlatilag 1918-tól nem tartoztak bele annak fejlődésvonalába. Ez a többszörös ki-vetettség eredményezte, hogy képzőművészetünk szerves kapcsolatait más művészetekkel (szlo-vák, cseh, román, orosz, ukrán, horvát) sem sikerült feltárnunk és meghatároznunk. És ez a meg-állapítás kölcsönös. A Szlovákiai magyar könyvművészet 1918–1945című kötetünk e súlyos adósságnak a törlesz-téséhez kíván hozzájárulni és a hosszú évtizedeken át lassan alig pótolható szálakat „felszedni”. Feladatunknak tekintettük, hogy a kötet oldalain megörökítsük azokat a szlovákiai magyarképzőművészeket, akik közül számosan kiállítások hiányában csupán a könyvek illusztrálásán ke-resztül tudtak bemutatkozni a közönségnek. A könyv először tárgyalja átfogóan és egyben rész-letekbe menően a szlovákiai magyar könyvművészet jellemző vonásait és közép-európai össze-függéseit, miközben a téma „hátterében” kirajzolódik a szlovákiai magyarság magára találása,önszerveződésének folyamata is.
