Például, hogyan zajlott a személyiségi jogok védelme néhány évtizeddel ezelőtt: az Adriai-tenger partján fürdőruha nélkül napozóanyukájára mászókisgyermek azonnal megragadta a fotós figyelmét, de mielőtt elkattintotta volna a folyton nyakában lógógépét, a szintén ott üldögélőférj feléemelte azt kérdőarckifejezéssel. A válasz vállrándítás és szájbiggyesztés volt csupán, tehát a fotóelkészülhetett. Vannak aztán olyan képek, amelyek története csak azon múlik, mit látunk meg bennük. Hányadik rétegig tudunk elhatolni. Mert a rétegek fontos szerepet játszanak itt -a szószoros és átvitt értelmében is.
Hány színes réteg fér egy tájképre az égbolt szürkés-kékjétől a repceföld neonsárgáján át a zöld mezőig vagy barna szántásig? Hányféle zöld van erdőn-mezőn? Hányféleképpen látható, értelmezhetőegy fakéreg rajzolata, egy árnyék, a ráncok egy öregember arcán? Mi van alatta, fölötte, és főleg -mi van mögötte? Mert ha azt hisszük, hogy a fotókétdimenziós megjelenítés, akkor nem értjük a lényeget. Németh Lászlóvérbeli fotóművészként felajánlja nekünk fotóiban saját ötleteit, meglátásait, játékait, de hagyja, hogy mi magunk is játsszunk kicsit. Piros virágot látunk, de a kép igazából olyan, mint egy lóverseny célfotója -a karácsonyi kaktusz bibehosszal nyer. Égbolt felhőkkel, vagy repülősziget, Gulliver Laputája? A lyukakat az égen vajon a nyárfák ütötték, és mire készülnek azok a birkák, és miért kanyargott annyit a traktoros a mezőn? Mit ábrázolnak a korhadt fatönkök gömbpanorámái? Az ott Magiret felügyelőárnyéka? A kalap meg a pipa megvan…
De nem csak játék az egész. Maga a művész mondta, hogy természetet és embereket is akkor fényképez szívesen, ha „feléfordítják a lelküket egy-egy pillanatra”. Elsőránézésre talán az öreg kezeket, az ősz hajat, a ráncokat, a nagy bajuszt vagy épp a bársonyos bőrt, a baba mosolyát látjuk. Felhőt látunk, fát, füvet, követ, vizet, földet. De az ujjak összefonódnak, ég és föld összeér, és onnantól külön és egyben, elválás és egyesülés, már és még, időés időtlenség. A tárgyak, a természet és az élet iránti ártatlan csodálat…
Irigylésre méltóaz, aki így lát, aki észreveszi a pillanatot, és köszönettel tartozunk neki, amiért meg is örökíti, hogy mi, lassúbb látásúak is megnézhessük magunknak.

Németh Zsolt