Az 1703-ban Ráday Pál által fogalmazott és Rákóczi által saját kezűleg javított, latinul írt Manifesztum szavai ezek, amelyek a fordítás elkészültével, 1704-ben adattak át a fejedelemhez Lengyelországba követségben érkezett, Esze Tamás vezette felkelő parasztoknak és jobbágyoknak, az úgynevezett Brezáni kiáltvány kíséretében. Hogy miért ezek a szavak váltak a legfontosabbakká, holott a programadó kiáltvány is fegyverbe szólít: „Nem lehet oly magyar, hogy az eddig Magyarországon törvénytelenül, Isten és igazság ellen hatalmaskodó és minden rendet képtelenül sanyargató idegen nemzetnek kegyetlenkedését [...] nemzetünknek és szabadságunknak megvetését és már láb alá vetetteknek csufolásit elégségesen nem érzette s nem értette volna; elannyira, hogy már országunknak, régi szabadságunknak gyükeres veszedelménél egyebet senkisem ítélhet vala...” - a fő ok valószínűleg a főszereplőként megjelölt gens kiemelése. Azé a gensé, amelynek fogalmába Rákóczi - és a vele együtt a Kiáltványt aláíró Bercsényi Miklós gróf - belefoglalta „az özvegyek és árvák, keseredettek és megnyomottak kiáltását” éppúgy, mint „nemzetünk régi, dicséretes s ma is véleszületett hadakozó bátorságában és hazájához való gerjedésében” „minden rendű igaz magyarokat”, akiknek érdekében „nemesi szabadságunk ellen való keserves bujdosásra üzettetett sorsunkat s életünknek minden napját édes hazánk régi szabadságának, dicsőséges nemzetünk hajdani jó hírének s nevének s megnyomattatott országunk lakósinak javára s hasznára szenteltük”. Rákóczi kapcsolata Bercsényivel kezdetben nem volt zavartalan: „Nem minden csodálkozás és vigasz nélkül vette észre, hogy a német ruha alatt magyar és valóban hazafiúi szív dobog bennem”. Később bizonyos lett Rákóczi francia orientációja, s eggyé váltak az eszme szolgálatában, mely a függetlenséget és a szabadságot jelentette a népet és nemzetet jelentő gens számára. Szerb Antal írja: „Dózsa György szörnyű halála óta ez volt az első történelmi pillanat, amikor a magyarság a szó legtágabb értelmében - tehát nemcsak a nemesség, hanem a nép is - szót kért sorsának irányításában. Rákóczi piros selyemzászlóit, Cum Deo pro patria et libertate, először jobbágyok tűzték ki, és Rákóczi volt az első, aki patria alatt a jobbágyok pátriáját is értette, és libertas alatt a jobbágyok libertasát is.” A jobbágy helyzete javulásának reményében, a nemes előjogainak biztosításáért csatlakozott a nemzeti mozgalomhoz. Rákóczi volt az, akinek a két, egymástól divergáló közösség között úgy kellett igazságot szolgáltatnia, hogy egyik se bántassék meg. Ő lett a nemesi szabadságok helyreállítója s egyben a jobbágyokkal szemben az első szívvel érző s demokratikusan gondolkodó magyar államférfi. A marosszéki jobbágyok hozzá intézett folyamodványukban így írtak: „Hallottuk az mi kegyelmes urunknak ő nagyságának kegyes jó ígéretit, hogy valamely jobbágy ő nagysága mellett felül, kardját felköti, szabadságot ad nekie, ha Isten ő nagyságának boldog előmenetelt ad, s az országot megbírhatja; mi is azért szegény igaviselő jobbágyok a mi kegyelmes urunk mellett készek vagyunk életünk fogytáig szolgálni országot és fejedelmet.” Rákóczi vállalásáról az Emlékiratokban: „minden cselekedetem célja kizárólag a szabadság szeretete volt, és az a vágy, hogy hazámat az idegen járom alól felszabadítsam”, és „felébresszem a magyarok szívében azt a szabadságszeretetet, amely - úgy látszott - kihűlt, és hozzászokott a bajokhoz”. Rákóczi személyes varázsa és kétségtelen szónoki képessége mindig irányt tudott szabni a gyűlöletnek. A belharcok közben a rendek már-már békét akartak - egyedül az ő szónoki sikere döntötte el, terveinek megfelelően, az ónodi országgyűlés (1707) ingadozó hangulatát. A Habsburgokkal folytatott béketárgyalások mégis kudarcot vallottak, az 1707-es ónodi országgyűlésen kimondták a Habsburg-ház trónfosztását. Rákóczi külföldi segítségben bízott, a császári csapatok túlereje azonban az 1708-as trencséni csatában labanc győzelmet hozott. „Soha még vereség ennél szégyenletesebb és szánalmasabb nem volt, és nem is voltak még csatavesztésnek szerencsétlenebb következményei” - írta a fejedelem. S amikor a vereség eldöntötte az örökösödési háború sorsát, ezzel eldőlt az övé is. A következetes Rákóczi Lengyelországban kívánt találkozni az orosz cárral: távozásakor Károlyi Sándorra bízta az ország vezetését. Károlyi inkább kompromisszumot akart kötni, mint kapitulálni. Rákóczi határozott tiltakozása ellenére, a szatmári gyűlésre hivatkozva, megkötötte a békét 1711-ben. A sereg a majtényi síkon április 30-án átadta a zászlókat.A fejedelemségről való lemondás megtagadása,meg nem alkuvása a birtokaitól, hatalmától való megfosztást, fiaitól végleges elválasztást és a száműzetést jelentette. A bujdosás iránya Lengyelország, Franciaország, Törökország - majd Rodostó a végállomás. 1718. július 21.: a pozsareváci béke, melyben a Porta a bujdosók kiadatását megtagadta, de letelepedésüket Jeniköjben jelölte ki.Halála előtt intézkedett az őt túlélőkről:a török és a francia hatalmaktól azt kérte, ne feledkezzenek meg a bujdosókról. Gondoskodott temetéséről is: tetemét helyezzék Konstantinápolyban Zrínyi Ilona holtteste mellé. Gyermekeit sem hagyta útravaló nélkül: „Ezek, drága gyermekeim, atyátok legelső és talán legutolsó szavai. [...] Imádkozni fogok Istenhez, hogy az ő lelke tegye lehetővé számotokra mindazt, amit sugallatára a Gondolatokban írtam, s hogy szerettesse meg ezeket az igazságokat, és adjon erőt a gyakorlásukhoz. Ezt kívánja nektek, drága gyermekeim, jó atyátok, és atyai áldását küldve, gyengéden ölel benneteket. A Fekete-tenger partján, Rodostóban, 1722-ben, Ferenc fejedelem.”
Mi volt az a családi hagyomány, ami Rákóczit haláláig kísérte? Gyermekkora, származása ellenére, nem volt zavartalan, és nem volt boldog. Mostohaapjával, Thököly Imrével való viszonya gyanakvó, ellenséges. Vallomásaiban leírja, hogy a hálószobájukban felbukkanó hatalmas kígyót szimbolikusan értelmezte: úgy érezte, anyja kígyót fogad ágyába. Thököly a Porta előtt bukott ember volt, helyette küzdött meg Munkács váráért Zrínyi Ilona, akit a tizenkét éves Rákóczi segített. A vár 1688-as ostrománál A. Caraffa, a Szent Liga tábornoka győzött. A Rákóczi-árvákat a császár gyámság alá vette, és anyjukkal együtt lakhelyüket Bécsben jelölte ki. Gondviselésükre az alkalmas személy Kollonich Lipót bíbornok, a magyar törekvések elszánt ellensége, aki a maga idegen és abszolutisztikus légkörével akarta megfertőzni Rákóczit. Nővérét, a tizenhat éves Júliát, tiltakozása ellenére, az orsolyák kolostorába vitte, Rákóczit a jezsuiták kollégiumába szállították. A szellem, amelyben Kollonich Rákóczit nevelni akarta, így foglalható össze: Magyarországot előbb rabbá, aztán koldussá, végül katolikussá fogja tenni. Kollonich terve az átnevelésre nem valósult meg, mert még a jezsuita rendházban is más vélemény alakult ki Rákócziról. „Egész valójában semmi sem középszerű, szavai, magatartása, járása csupa méltóság, úgyhogy minden fejedelemre emlékeztet benne, de kevélység nélkül, mert amily nemes, éppoly emberséges, ámbár tekintélyét mindig megőrzi.” Személyiségének előzékenysége, udvariassága, stílusának eleganciája szerelmeihez írott leveleit is áthatja. Nagy szerelmeiről már levélben is számot ad: Sieniawska hercegnőhöz levelet írt: soraiban válaszért áhítozik, és kéri a hercegnőt, „ne távozzon el, ha csak valamit is megőrzött azokból az érzelmekből, melyek mindenkor életem boldogságát jelentették” (1710). Később így ír: „Várom végső elhatározását, mert Öné vagyok, Asszonyom” (1712). A jezsuita atya jellemzése és a levelekből megismerhető személyiség rajzolódik ki külföldi ismerőseinek leírásaiból is. Le Noble: Rákóczi fejedelem históriája, avagy az elégedetlenek háborúja az ő vezérlete alatt (1707) idézi a Béccsel való kiegyezést elutasító Rákóczit: „Az ember mindig türelmetlen a zsarnoksággal szemben, és szívesebben él rebellisként biztonságban, mint hogy másodszor is kezére kerüljön azoknak, akik rosszul bántak vele.” Saint-Simon herceg: „Rákóczi Ferenc herceg már születésekor többet hozott magával, mint amennyi szükséges volt ahhoz, hogy a bécsi udvar gyanúját felkeltse. Kapcsolatai és jogai következtében semmivel sem lett ártatlanabbá. 1701 áprilisában letartóztatták, és Neustadtba vitték, azzal vádolván, hogy felkelést akar szítani Magyarországon. Eladta mindenét, ami nála volt Neustadtban, ötszáz aranydukáttal megnyerte Lehmannt, aki dragonyos egyenruhát szerzett számára, ennek utána összebarátkozott őreivel, tisztekkel és katonákkal egyaránt, megvendégelte és lerészegítette őket, majd 1701. november 7-én megszökött börtönéből, Lengyelországba lovagolt, ahol csatlakozott Bercsényi grófhoz”. Sokműfajúságát bizonyítja Politikai és erkölcsi végrendelete: „A keresztény doktrína azt tanítja, hogy az ember lelki és testi ember egységből áll, [...] egy felsőbbrendű és egy alsóbbrendű rész alkotja [...]. A lelki ember valóban Isten képe és örökkévaló. A testi ember állati, szolgai és halandó”. Gondolatainak rokonát találja meg Szent Ágoston Vallomásaiban, a „Tolle, lege!” után: „Vessetek véget a kicsapongásnak és a tobzódásnak, a civakodásnak és a versengésnek. [...] [N]e dédelgessétek a testeteket, nehogy bűnös kívánságra gerjedjen.” A testi létét világfian megélő, a világ harcaiban küzdő fejedelem így summáz az Emlékiratoknak a Levél az Örök Igazsághoz című bevezetőjében: „Vallomásaim könyveiben feltártam neked az emberek előtt szívem belsejét. Itt az embereknek mondom el Teelőtted külső tetteimet. Az emberek Vallomásaimból megtudják majd, milyen indítóokok hajtottak a cselekvésre; ebből a könyvből megismerik azt, amit tettem.” Rákóczi műfajilag és stilárisan is elkülöníti a két művet, megerősítve a nyelv megválasztásával: a francia a politika és a diplomácia nyelve, a latin a vallomásé.
A fejedelem személyiségét, céltudatosságát értékelték kortárs magyarok és külföldiek. A kuruc költészet, a népdalok életben tartották alakját. Petőfi Sándor rajongott Rákócziért. Aranynak írja 1847 februárjában, hogy eposzt tervez Rákócziról három verse, a Szent sír; A majtényi síkon; Rákóczi után. Ezek ismeretében közöl a Riadó című lap az 1875. január 31-i számában egy Rákóczi című, 21 szakaszos befejezetlen verset. A kutatók tagadják eredetiségét, a kritikai kiadásban Lévay Józsefnek tulajdonítják (az ő Mikes verse is a Rákóczi-kultuszt idézi!); feltételezik, hogy „közköltészeti variálódás terméke”. Az idea, hogy Petőfi 1848 lobogójára Rákóczi nevét írja fel, nem idegen külföldön: Párizsban 1848. július 29-én, a La Hongrie című lapban „Istenért, hazáért és szabadságért” mottóval szerepel egy Rákóczy című szöveg, alatta Boldonyi János cikkében ez áll: „Február 24-e hírére a magyarok váltották ki a bécsi forradalmat, és azóta hatalmas lépéseket tettek az alkotmányos és liberális úton.”
Ha 1848 zászlaját Rákóczi nevével lobogtatták, az máig élővé teszi a fejedelem emlékét.
Szepes Erika
